Ács Nagy Éva
Decemberi csilingelés
December van végre, már sűrűn hull a hó,
ott fent a domboldalon szalad a szánkó,
a sötét ablakokban egy fény villan fel,
felé nyújtom kezem, de még nem érem el.
Gyerek vagyok én újra, de most felnőttként,
ki gondtalan, nem ismeri még az örvényt,
és valahol messze, csengőhang szólal meg,
sóhajtok, szívemben valami bizsereg.
Hallani vélek egy mély dörmögő hangot,
ho-ho-ho megjöttem, köszönt rám, jó napot,
hosszú fehér, szélben lengő a szakálla,
télvíz idején minden gyermek nagy álma.
Zsákjában rejtőzik számtalan ajándék,
de olyan is van ott, miről csak álmodnék,
hogy csak szeretet uralkodik a földön,
szabadon telik az életünk, nem börtön.
Egyforma fénnyel ragyog már mindenkire
az égen csillag, rossz nem sújt le senkire,
a földünkön a béke otthonosan jár,
s az égi templomban felhangzik egy zsoltár.
December van végre, zord viharként tombol,
de ez a vihar most tudd, többé nem rombol,
csilingel a nevetés a hóesésben,
szeretet a legfőbb kincs a mindenségben!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése