Már ismertelek

Ács Nagy Éva

Már ismertelek

Tavaszi széllel érkezett a szerelem,

egy poros váróterem peronján

felcsillant addig bús szemem.

Álltál ott s reám vártál,

remegve az izgalomtól izzadtál.

Vajon milyen lesz az első találkozás,

csodás valóság, vagy egy röpke fellángolás.

Vártál türelmetlenül, kezedben útitáska,

vártál egy jelre, biztatásra.

Tavaszi széllel érkeztem feléd,

nem csak a te szíved, az enyém is lázban ég.

Elindultam, mentem, zavart voltam,

arcodra gyorsan puszit adtam.

Feszült volt a hangulat,

nem igazán ismertük a másikat.

Jó illatod volt, oly férfias tavaszi illat,

felém szemed ismerősen csillant.

Találkoztak bennük az álmok,

egymásra találtak a magányok.

Mintha rég ismertelek volna,

oly ismerős volt minden benned.

A mozdulat, az illat,

ezt kerestem nap mint nap.

Nem volt kérdés veled maradok,

nekem a tavaszi szellő elhozott.

Azóta nekünk mindig Tavasz van,

ott vagy velem a csörgedező patakban.

Ott az erdő mélyén,ott a madárdalban,

ott a gondolatban, s minden pillanatban.

Úgy döntöttünk együtt fészket rakunk,

mert egymásért lobbant lángra a lángunk.

Van még pár csodás évünk,

még pár Tavasz mit együtt megérünk.

Itt a tavaszi szél, itt a napsugár,

nem bujkálunk, mert zord idő ránk nem talál.