Ács Nagy Éva
Mégis hisszük
Régi énünk múlt, apró foszlánya csak,
hogy örökké tart, halott remény,
megkövesedve lelkünkben a vágy,
belsőnkben szív mégis akarva pulzál,
a szél hárfázik lágyan megkövült tetemünkön,
ó mily szép dallamos ez a szerenád,
halljuk, hogy sírnak valahol a part menti fák,
fájnak, keserv könnyet ejtenek értünk,
hisszük, hogy szerelmünk mégis örökké tart.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése