Ács Nagy Éva
Megszólaltam én
Elmerengve néztem egy fényképet,
gondolatom a múltamba tévedt.
Néztem ott, az egykori ént,
kerestem szemében a jól ismert fényt.
Már szemem alatt vannak ráncok,
rajta az élet, mély barázdát szántott.
Fénye fakult, már nem úgy csillog,
mint mikor még nem voltak gondok.
Mikor kacaghattam önfeledten,
apu gondolkodott helyettem.
Leéltem majdnem életem felét,
már tudom mit tettem, és miért.
Hajamban ott egy kusza ősz szál,
sajnos a kezem is remeg már.
De keresem a képen a régi ént,
s egyszer minta szólna hozzám a régi kép.
..Ne félj az öregségtől, ne félj a ráncoktól,
ne ijedj meg sosem saját magadtól.
Ráncaid alatt keress, még ott vagyok,
szemedben még vannak a régi csillagok.
Minden kornak megvan a maga szépsége,
ne félj tőle, keresd meg magad helyét benne.
Egykori éned még benned ott rejtőzik,
bátran ugord át az élet rögös lejtőit.
Pajkosság , vidámság ott él lelkedben,
kutasd fel, mert újra életre kell keltened.
Ha az idő rohan is, mindig ott rejtőzöm benned,
csak élj, kacagj, magadra rá kell újra lelned.
Nézem tovább egykori vidám énemet,
nézem a lázadó kamaszt kit újra meglelek.
Igaza van az én fiatalkori énemnek,
magamra ezek alapján ismerek.
Csak kicsit szunnyadt a fiatalos láz,
csak kicsit fénye fakult a szem csillogás.
De hiszem, felébresztem újra boldogan,
egykori énként magamnak csak suttogom.
Na ugye, te kis mamlasz, ott vagy mondtam,
rád leltél, szemedben láztól csillogok én.
Drága fiatal én, köszönöm neked ,
hogy voltál és bennem léteztél.
Már nem félek tükörbe nézni,
veled nem félek megöregedni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése