Ács Nagy Éva
Mégis szerelem
Sötét az égbolt, a hold világítja be az éji utam,
gomolygó felhők alatt állok, szél lengeti fehér ruhám,
kezem nyújtom , lehoznám neked az összes csillagot,
félve mozdulok, félek, hogy összerogyik az égig érő létrám,
s akkor nem érem el az álmomat, hogy mindenem adom,
hogy szerelemnek áldozom létem, küzdve a gonosszal,
a csalafinta ábránddal, mely néha téves képet vetít elém,
vágy dobol bennem, vad , és heves, ereimben csörgedez
mint remény, sodor az ár, dobál mint üszkösödő tetemet,
felemelve magasra, majd a játék után mélybe taszít,
mégis lángolok, mégis a pillanatnyi fényben táncolok,
nem tart vissza a sötét tátongó szakadék, melybe eshetek,
szívem pulzál, félek, de élvezem a szerelem minden percét!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése