Ács Nagy Éva
Vénülő
Minek üljek melléd, ha már nem szeretsz,
rád nézek, nyíló vágyam lohadni kezd,
hálótársad nem én, hanem isiász,
szívem lüktet, elmém megöli a frász!
Minek bújak hozzád, ha tested hideg,
belőled áradó hő, semmi, rideg,
szavakat mormolsz, melyek úgy sértenek,
szemeid kékje, homály, fénytelennek.
Minek szóljak hozzád, ha megöltél már,
öregszem, bennem meghalt az ifjú nyár,
némaságba burkolom ép lelkemet,
idő te! rohansz, örökre temethetsz!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése