Ács Nagy Éva
Veled az öröklétbe
Veled mindig, az ifjúság viharán át,
veled, ha sötét, zord felhő, elmét zavart,
veled, ha forrón sütött arcunkba a nap,
veled, ha gondolatunkban dúlt vad orkán.
Veled, most az életünk őszülő delén,
de oly egykori ifjúként látlak most is,
mert ez álom, bolondozik az április,
tréfa, hogy létünk, heves még, vénülő testben,
is ifjúi hévvel akar szeretni még,
vágy csókjaid, forró záporként zuhannak
ajkaimra, szólítlak, örök uramnak,
temetni, lemondani rólad, őrültség!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése