A mozsár

Ács Nagy Éva
A mozsár

Egykor a nagymamám féltett mozsara volt,
mely feledve, a padláson porosodott.
Egy napon eszembe jutott, és érte mentem,
egy pókhálós, poros sarokban ráleltem.
Lehoztam, kényeztettem, fényeztem , lakkoztam,
dísznek, kicsi szobám asztalára raktam.

Elhozta nekem a régi jó illatot,
édes, fahéj, bors, paprika, ez mind itt volt.
A fűszeres illat átjárta a szobám,
s egyszer csak itt volt velem, drága nagyikám.
Szellem lakik az ódon mozsárban tudom,
nagyi volt, s most öreg kezét újra fogom.

Ha tudtam volna! rég felmentem volna érte,
de nekem így is kicsit késve, megérte.
Nagyikám a kopottas mozsárral hazajött,
szívembe vele béke, szeretet költözött.
Szobám legbecsesebb kincse lett a mozsár,
rézszínein ő boldogan mosolyog rám.

Egy régi mozsár csak, és ő újra itt van,
tudom, érzem, többé itt nem hagy a bajban.
A mozsár eggyé vált a nagyival nekem,
és én még mindig mindenben őt keresem.