Ács Nagy ÉVA Ballada egy kismadárért

Ács Nagy ÉVA Ballada egy kismadárért

Fa ágain ült, ott vígan repdesett,

nem volt letört, és nem volt szárnyaszegett.

Szabadon szállt, repült ő, ágról ágra,

énekelve minden lombos nagy fára.

Csak szívből, lelkéből szólt az éneke,

mindenki csodálta, nagyon szerette.

Egyszer a sűrű erdőben eltévedt,

elmélázott, rossz út volt mire lépett.

Egy vadászházon nyitva volt egy ablak,

gondolta, kíváncsiságból bekukkant.

Felfedezett bent sok érdekes mindent,

asztalról finomságot csipegetett.

Boldog volt , dalolt, gyomra már nem korgott,

volt alma, friss volt, s nem kukacoskodott.

Pedig ő a kukacost is szerette,

most ehhez a roppanóshoz volt kedve.

Szállt, repült ,s a puha ágy szélére ült.

A felfedezést jó hamar megunta,

kereste merre van világ, a nyílás ,

hol az önfeledt szabadság útja.

Nem lelte, hiába kereste szegény,

az ablakot előle, becsukta a szél.

Kétségbeesetten csapdosott, csak szállt,

senki nem hallotta, segélykérő dalát .

Míg bírta kicsinyke szíve, dobogott,

titkon a zöldellő fáiról álmodott.

Pár napig húzta, és leszállt a végső útra.

Ablak alatt a fényen feküdt, elernyedt,

mozdulatlanul, némán, már nem repült.

Megszűnt dobogni apró madárszíve,

nem szólhat többé, boldogan éneke.

Lelke szállt csak, fel az ég felé, szabadon,

ott volt újra kint, felhő mögött, a napon.

Mire jöttek a gazdái a háznak,

kihűlt tetemét találták, a kismadárnak.

Nézd apu..szegényke, ez dalolt nekünk a fán,

nem talált haza, nézd..szegény dalos madár!

Kézbe vették, siratták, kertbe vitték,

méltósággal eltemették, mert szerették.

Azóta is lesi két kicsi szempár,

hátha dalol nekik újra a kismadár.

Szívükben még felzeng egy trilla, ott van ,

mert ő szólal meg minden madárdalban.

Ha szeretünk, nem feledünk.

Méltósággal kell, hogy emlékezzünk!