Ács Nagy Éva
Mert kerestelek
Tudom,
neked születtem újra,
azon a tavaszon,
mézízű, mámoros hajnalon,
Folyton kerestelek,
bolyongtam, erdőn, mezőn,
fürödtem könnyben,
álltam a tátongó űrben, lejtőn!
De te már bennem voltál,
sóhajomban háltál.
Bent voltál fűben, fában,
aludtál, szunnyadó vágyban.
Keringtél az álmatlan álomban,
bent minden valómban.
a reggeli morcos ébredésben,
az ajtóm mögötti kicsinyke résben.
Csak némán figyeltelek, s néztem.
Kerestelek!Kerestelek!
Tudom,
neked születtem újra.
Te vagy a lélegzetem igaz útja,
nem tévedhetek el megint,
a rossz többé sárba nem taszít!
Te vagy a jó, és a rossz hangulat,
mert te ki, ott is mindig velem vagy.
Te vagy maga a létező gondolat.
Én már csak neked élem létem,
pillanatnyi kábulat, és nem félem.
S ha majd mennem kell, mert majd kell,
akkor is velem vagy, ha én nem leszek a te nem leszel.
Bolyongtam sokáig, egyedül a világban,
remeteként ,erdőt járva, hallgattam a madárdalt,
szívemet , lelkemet érintette meg,
tudtam, e zajban, valahol te vagy s leselkedel.
Kerestelek! Kerestelek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése