Ács Nagy Éva Nyílik a kék nefelejcsed ( Drága Nagymamámnak)

Ács Nagy Éva
Nyílik a kék nefelejcsed
( Drága Nagymamámnak)

Gyermekkori emlékeimben lázasan kutatva,
egyetlenem, őszhajú,nagymamám jutott eszembe,
az mikor még aprócska, félénk gyermekként reszketve,
kedvenc virágját, kék nefelejcset fogtam kezembe,
s álltam egy kicsi, sárga vályogház, szűk ajtajában,
izgalomtól lázban, versemet mondtam el magamban,
reménykedve, hiba nélkül eltudom neki szavalni,
érzett szeretetemet beletudom mind foglalni.

Ő csak állt előttem, némán, mosolygott, én reszkettem,
kezemben gombóc, mert a papírost rég összegyűrtem,
nagyikám! kiáltottam felé, mondom, hogy szeretlek,
csak így, csak szavakban,ezt kifejezni versben nem tudom,
csak azt tudom, hogy, hogy hevesebben dobog a szívem,
minden mozdulatodat ittam magamba, mennyire lestem,
hogy vágytam arra, végre nyár jön, hogy szünidő legyen,
s csak veled legyek ott kint a zöldellő,óriás hegyen.

Veled nagyikám, és a drága, csodás pillangókkal,
a hívogató réten, hol szabadságról álmodoztam,
s te kiabáltál, kincsem gyere haza, kész az ebéd,
paprikás krumpli gőzölgött, mily fenséges eleség!
Felejthetetlen ízét, még most is érzem a számban,
bár nem rántott hús volt, de soha nem is arra vágytam,
drága nagymamám, te egyetlen, kit én ismerhettem,
drága, értékes kincsem voltál, vagy, még most is nekem,
szívemből kívánom én. odafönt a mennyben neked,
hogy örökké nyíljon itt lent a te kék nefelejcsed!