Carmen a tengerhez

Ács Nagy Éva

Carmen a tengerhez

Tenger, ó te hatalmas kéklő tenger!

partodon lakik az örök fiatalság,

reménykedve áll előtted az ember,

illatodra eltűnik a fanyar szomorúság!

Homok , hol ott vannak a lábnyomok,

pálmafák, hol szerelmes szavak zengtek,

víz, hol elhangzottak vágyak, sóhajok,

kék ég, hol hadat üzentek a kíméletlennek!

Imádlak te végtelennek tűnő óriás,

ábrándos tekintettem rajtad feledem,

csak egyszer lássalak, többé nem kell más,

séta veled, igen te leszel a mindenem!

Áldlak , szeretlek, óvlak, mégis titok vagy,

békésnek tűnsz, de folyton háborogsz,

az ember nem vigyáz, mosoly arcra fagy,

hullámsírban ring élettelen, te lettél gonosz!

Mégis milljók imádnak, epedve vágynak rád,

te jelented az álmot , a mámort, végtelen csodát,

rejtélyt , hogy lent a mély egy más ízű világ,

tenger, szerelem, folyton érted mormolok imát!