Ács Nagy Éva
Ámor Nyila
Szívemen súlyos kövek,
árnyak véremet szipolyozták,
szavak, melyek némán és sértegettek,
könnyek, melyek hiánytól patakká nőttek,
szélfútta mezőn mezítelen remete lélek,
ó, hogy féltem, álmaimban ettől rettegve,
de új lehetőség, új nyitott világ tárult most elém,
alkonyi sétámon Ámort látva ,melegség járta át
halottnak hitt lelkem, szívem egekig dobogott,
ott állt ő, ott a bíborszínű alkonyatban,
kezében sárga rózsa, arcán mosoly,
felém lépett, nyújtva kezét, és a rózsát nekem,
nekem, bús léleknek, és a boldogság széppé tett,
láncaim felszabadultak, béna vágyam szaladt,
szaladt az ereimben, új utat találva magának,
szerelem! ó igen , földöntúli szerelem ,
Ámor , igen ez kellett rég nekem!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése