Ács Nagy Éva
Egy nap margójára
Esteledik már, lassan megnyugodtam,
és nem remeg a gyomrom, nem is fájok,
még nem ölt meg az ideg, lehiggadtam,
magamra lepelként tollpaplant húzok.
Túléltem hát a napot is, nem félek,
álmodom megint, hiszek, úgy mint régen,
szépen a sötétben folyvást mesélek,
én anyám ringat el most az ölében.
Zene szól mellettem, most nyugtatószer,
hallgatom párom békés szuszogását,
minden nekem ő , hogy így van, egy ékszer,
őrzöm, védem, míg lehet igaz álmát.
Fájok minden nap, azért reménykedem,
álomra hajtom fejjem végre éjjel,
bízva, holnapomat szebbé tehetem,
ezzel száll álmom, ezzel a reménnyel!
Álmodom azt, hogy mégis szép az élet,
fényerőm zengi már tele sóhajom,
nézd mily biztató az éji természet,
ha ott vagyok, megszűnik minden gondom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése