Ács Nagy Éva
Csak a romok...
Csak a romok vannak a rét közepén,
ennyi áll ott még, és árván magam én.
Csak doh szag, és a földre omlott falak,
vannak még ott az elszáradt fa alatt.
Már nincs ajtó, nincs ablak, már csak tövis,
előtte sűrű erdő lett, tán kőris.
Már itt mindennek ura az enyészet,
nincs más itt csak a homályos emlékek.
Csak egy szemtelen légy zümmög mint régen,
virág helyett kóró, rét közepében.
A szél már csak átfúj a ház romjain,
nem úgy mint álmomban az ablakain.
Már nem is vár ott többé rám senki sem,
múltam, boldogságom ott zárult nekem.
Bezárták a tövisek mögé romok,
akkor mikor a fal a földre omlott.
Nem rohanok már én sem senki felé,
akiért mentem egykor, már nem ott él.
Elszólította az úr s idő tőlem,
szívemen űr tátong, illat ! még érzem!
E romok egykor mindent jelentettek,
falai közt érzések ébredeztek.
Ott volt egy jó asszony, ki vigyázott rám,
terelte jó útra életem sorsát.
De már nincs ott, nincs kihez haza menni,
emlék van, mibe lehet temetkezni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése