Ács Nagy Éva
Fejkendős néni
( Nagyimnak)
Egy elhagyott otthon, egy romos ház,
emlékeimben még csupa márvány!
Egy fejkendős néni, egy öreg kutya,
jelezte egykor, gazdája volt,
s ez volt az ő otthona.
Ma már romosak a falak,
nem ülünk ott az öreg diófa alatt.
A kályha sem melegít, a kutya sem vonyít.
nem ugat, nem ássa el a kapott csontokat.
A néni nem vár ott, minden magára hagyott.
A reggeli kalács, frissen fejt, gőzölgő tej,
a libák gágogása, a nénike szeme ragyogása.
Mindez nincs már, elveszett az idő haladtával,
de emlékeimben létezik, s a nénike ott vár!
Mindig ott vagyok, reggelire friss tejet kapok,
puszit a homlokomra, s kérdést, hogy aludtál ma,?
Ma már nem kérdezi, de tudom fentről figyeli.
Figyeli. lesi léptem, szeretné tudni ma mit kértem.
Csak egyszer még, egyetlen egyszer,
csak azt kérem, a házban ott veled lehessek.
Most én kérdezném tőled, nagyi mit kérsz? jó lett?
A fejkendődet én adnám rád, a ruhádat is kimostam már.
A libákat megetetném. mindent én csinálnék , ha tehetném.
De csak emlék, homályos kép,a fejkendős néni, már tovább lép.
Csend van, mélyen hallgató pillanat , némaság,
szellő libbenti fel szemem homályos fátylát.
Nem hallja a kérésem ő sem, senki sem, pedig szívemből kértem.
hogy örök lesz nekem, mindig reméltem.
A ház áll, igaz romos már, de én mindig ott vagyok,
s tőle homlokomra MAMI puszit kapok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése