Ács Nagy Éva
Árvák balladája
Mint valami nagyúr, nincstelen hatalom,
kínjainkat a föld és világ tűri el,
kezemben már éhen halt öcsém ringottam,
reméltük anyám, hogy ő jobb világra kel,
de bennünket kitaszított hát a világ,
anyánk, apánk, mindenki magunkra hagyott,
most jeltelen sírunkon nőhet csak virág,
nem küzdhetünk, remény már oly rég megfagyott,
Utca volt örök otthonunk, ott születtünk,
ő volt az éjjel leplünk, és fényünk nappal,
macskaköves úton mi koldulva jártunk,
éhezők dala szállt, ő mindig vigasztalt!
Most hát árva lettem, az élet árvája,
nincs már kiért félnem, nincs kit én védjek,
ó ti gonosz démonok !égjen a máglya,
ó kín, pusztuljanak el rajta a férgek
hulljon könnyem vérem apró kis testére,
gyászom halljátok urak, élni akart még,
legalább ő lelkét fessétek fehérre,
fájok, ó uram fájok, testem gyászban ég!
Hogyan tovább , mi lesz velem még nem tudom,
nem hagyom hideg, fekete földbe tenni,
kenyeret, kenyeret kérek, ez óhajom,
áldj meg lélek!, magam akarom temetni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése