Betonrengetegben

Ács Nagy Éva

Betonrengetegben

Beton, mindenűt szürkeség, egyhangú beton,

eltűnt a tiszta levegő, mi volt egykoron,

nincs zöld, nincs madárhang, nincs kacagás, csak semmi,

a levegőt most olvadt bitumen szag szeli.

Az öreg tölgyfa helyén már szobor díszeleg

muskátlis ablakos kicsi tanya hová lett?

Hová, anyám illatozó almás sütije,

az utcánkat a fahéj illat töltötte be.

Gyárak ontják helyén bűzös füst fellegüket,

szénát forgatni már itt szinte senki sem megy.

csépelni nem járnak a szorgos asszonyok,

a gyárban nem dalolnak fel, sorsuk csak robot.

Hol a népdal, nóta, jókedvű aratás a mezőn,

dalolva dolgoztak , addig míg az este jön,

hol vannak azok a kitüntetett dolgozók,

öröm volt ott a munka, cél, ki lesz a legjobb.

Most nincs illat, undorító kátrány szag terjeng,

a nép keserv nyeli le, és benne csak szenved,

kukában kenyér, a beton épület mögött,

turkáló emberi roncsok a szemét között!

Ember mi volt ő , elveszett , állattá válva,

szemétdombon hever igazinak hitt álma,

ébredj,fejed álomra nem lesz hol hajtanod,

21. század forró betont öntött rá, s álmot rombolt.