Ács Nagy Éva
Feladva a reményt
Minden pillanat múlt már csak, magunk maradtunk,
magány ez már?remény az hol van? ó hogy fájunk,
kapaszkodunk minden létező szalmaszálba,
hogy lesz valaki talán egyszer, ki meghallja.
Így telnek el felettünk, rohanva az évek,
bűneinkért már lassú halálra ítéltek,
nem voltunk tudom jól mindig tökéletesek,
hoztunk mi jó helyett párszor rossz döntéseket.
De emberből vagyunk,és mint ember hibázunk,
nem értünk valamiben egyet, már vitázunk,
pokol forr, egyszer majd mi oda jutunk, honnét
már nincs vissza út, sivár semmi, és csak sötét.
Már nem vágyunk semmire, nem várunk, nem vagyunk,
visszasírnál talán, de mi már nem harcolunk!
elszálltak a harcos évek, feladva remény,
elmúltunk, küzdelmünk nem ért célt, sors oly kemény!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése