Ács Nagy Éva
Nevess csak ki
Nem lehet, nem lehet úr bennem a magány,
nem ezt érdemeltem, nem ezt ígérted nekem.
Elhagytál! az idő minden sebet meggyógyít,
de akkor az enyémet miért nem?
Miért állok én a szakadék szélén,
s vágyom rá, hogy a mélybe zuhanjak,
átmenjek a hídon, hozzád, ölelni akarlak.
De gyávaságom a hatalom rajtam,
nem tudok, még nem mehetek, maradnom kell.
Mint mágnest úgy vonz magához az élet,
még akkor is ha könnyeimmel alszom el,
és ott álmodom, hogy velem vagy.
Nincs semmi baj még, nyílnak az orgonák,
illatukat érzem a forrongó májusi éjben.
Mint ahogy érezlek, ó mily valóság vagy itt!
ezért álmodni akarok, soha nem felébredni!
Mert a valóság fáj, sebzett madárként nem repülhetek,
sebzett madárként bekebelez az őrültség démona.
Ő elmém egyedi ura, nagykutya! gondolatomon köd.
Melegem van, égek! pokolbéli ördögök marcangolják lelkem,
kín ez! micsoda kín! vezeklem bűneimért én halálra ítélt!
Ítélkeztél, bírám lettél, fentről! most nevethetsz, nevess ki!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése