Nem én kiáltok (József Attila - Nem én kiáltok versére)

Ács Nagy Éva

Nem én kiáltok

(József Attila - Nem én kiáltok versére)

Nem én kiáltok fel, de kiált bennem a keserűség,

nem én szólok, zokogva szól mellettem a nincstelenség,

nem én sírok, sírnak előttem a csecsszopó gyermekek,

nem én könnyezem csak, hanem velem a drága nemzetem.

Ébredj fel hiszékeny nép, hát nem volt elég a szenvedés,

ne bújj el zord álarcod mögé! Kellene a józan ész!

Tégy még valami hasznosat végre a fénylő holnapért,

hát add vissza a koldusnak hitét, az elveszett reményt!

Nem én kiáltok, kiált nekem a megalázott jövő,

nem én szólok, szól fennhangon a rég eltékozolt idő,

nem én sírok, fáj és sír üvöltve az elhanyagolt nép,

nem én könnyezem, hanem bennem alvó valósnak hitt kép.

Maradok

Ács Nagy Éva

Maradok

Elképzelem magamnak a végtelent,

mely csábító szirénként elmémben tornyosul,

mint valami bűvös mag, mely lelkembe vetve

sarjad, terebélyesedik, egyre nagyobb teret követel,

szivárványszínűvé vált minden gondolatom,

az elém képzelt végtelenben nyugalomban lebegek,

de magam vagyok, árva érzetem van, nincs senkim ott,

hiába érzem, hogy minden rendben, nincs gond,

nincsenek földi fájok, de nincs is érzelem,

hiányzik a pillanatnyi boldogság halandóként,

szürke , unalmas, tucatnyi emberként,

kell az amit lelkemben érzek, kell a kereszt

mit a földi lét elém kínál, kell tudnom, ember vagyok,

nem a végtelemben kóborló, marionett báb!

Pettyeket számoltam

Ács Nagy Éva

Pettyeket számoltam

Egy, kettő, három , négy

van még pár, és jön a hét.

Pontosan, ennyi pettyet számoltam,

valóban nem tévedtem, jól saccoltam.

Se nem volt több, se kevesebb,

a hét pettyek rám nevettek.

Katica pedig csak mosolygott,

ugye mondtam , annyi vót.

Egy , kettő, ámulok s számolok,

álmomban is csak pettyet látok.

Katica a kezemben csak mocorgott,

elrepült, és én csak utána bámulok.

Ennyi vót.

Szerelem

Ács Nagy Éva

Szerelem

Nem tudom mi ez a remegés,

fázom, átjáró a reszketés.

Nem látom,hogy hol fáj, nem érzem,

mégis égek, száz sebből vérzem.

Fáj a szívem, vadul szúr nagyon,

kérdezem, mi ez a fájdalom?

Nincs már eszem, nem fog az agyam,

néha sírva érzem jól magam.

S vele a szívem nem nyugtalan,

esőben nevetek boldogan.

Akkor végre-végre megértem,

a szerelem tüzébe értem.

Elevenen

Ács Nagy Éva

Elevenen

Bennem elevenen ég az ifjúság szele,

nem temetkezem el az idő múlásába,

bennem még mindig lángol a napsugaras nyár,

nem bújok el a vég közelgő viharába.

Köd lepte gondolat

Ács Nagy Éva

Köd lepte gondolat

Gondolataim hűs ködébe merülve,

versek bújnak el a kopott kövek mögé,

rímet farag már elmémbe a nyugalom,

szavamat az ősz szürkületébe fonom.

Köröttem végig, pajkos szél csak lengedez ,

falevelek víg táncot járnak a szélben,

a fény bújócskát játszik a lombok között,

lelkem pillanatnyi békébe öltözött.

Ülök, némán merengve a kövek mellett,

új életet látok születni rég helyett,

lobogok! Az elmúlást nem félve érzem,

árnyékom hagyom rátok drága nemzetem!

Vajon ki? ( Bokorrímekkel)

Ács Nagy Éva

Vajon ki?

( Bokorrímekkel)

Ki mondja meg, hogy mit és miért tegyek,

ki mondja meg, hogy éljek teljes életet?

Ki ítél meg, minden gyarló tettemért,

ki ítél meg, az elkövetett bűnökért?

Ki az ki példát mutat egyszer nekem,

ki az, ki tudja majd, s nem feledi nevem?

Elárvultan

Ács Nagy Éva

Elárvultan

Veled ültem ott egykor,

boldog volt minden pillanat,

lázban égtek a percek,

lángoltak a csókok,

kezedbe rejtettem kezem,

szíved az enyémmel muzsikált,

hittük örökké tart bennünk az ifjúság,

Köröttünk ifjúi nyár tombolt,

de jött a keserv ébredés,

beköszöntött a komor ősz,

a szél elsöpörte álmodott útunk,

a padunk elárvult, s én nélküled léptem

az őszi avarba, roppant az elmúlás

a lábam alatt. ősz lett, elárvultam!

Lennék

Ács Nagy Éva

Lennék

Lennék tű ,mely összevarrná

a szakadt sorsokat,

lennék ragasztó,mely összeragasztaná

a széttört életutat.

Lennék remény, hogy reményt adjak

a remény vesztetteknek,

a szerelmet adnám kinek elveszett.

Kifehéríteném a feketére festett lelkeket,

lennék ecset, hogy színesedjetek.

Szivárvány színben pompáznék az égen,

fekete lélek a fehérrel,

nem lenne egy légtérben.

Lennék boldogság, hogy örömet szerezzek,

lennék öröm, hogy örvendezettek.

Dal lennék ajkakon,

igaz szó lennék fehér papíron.

Elárvulva

Ács Nagy Éva

Elárvulva

Sötét téli éj, árva , havas pad,

most nem öleli magához a párokat,

tépett, sebzett lelke nagyokat sóhajt,

majd a tavasz! Majd meghozza az óhajt,

elolvad rólam a hófehér palást,

lármák, cuppanó csóknak hallom zaját,

pulzáló, heves szívdobogás

harangszó nekem, s tudom, hogy

álmom végére, kikeletre ébredek!

Lerombolt jövő

Ács Nagy Éva

Lerombolt jövő

Enyészetnek indult a természet,

apadó patak partján, kidőlt idős fa,

rothadásnak indult az éltető gyökér,

mellette moha lepte kőrakás,

az erdő segélykérőn felsír,

Ember ébredj fel, ne hagyd

pusztulni a jövőt, ne hagyd,

hogy minden elfedjen a mocsár!

Gazdátlanul

Ács Nagy Éva
Gazdátlanul

Búsul a bokor alatt, nem ugat,
éberen lesi az országutat.
Ha jön egy autó, vakkant, s rohan,
gazdáját várja ő így, boldogan.
Kiről hitte , hogy nagyon szereti,
most mit neki ígért, azt feledi!

Elment hát ! csendben leül, vár tovább,
s maga elé álmodja otthonát.
Hol felnőtt ,hol itatták, etették,
talán a gyerekek is szerették.
Mert ő önzetlenül szerette őket,
boldogan a réten kergetőztek.

De most nem kell már, lapátra tették!
előtte kenyér, de remeg egy csontér!
Most még várja az ismerős embert,
várja, s nem tudja ő a kegyetlen.
Mert az volt, cserben hagyva kidobták,
nélküle döntötték el már sorsát.

Ül, és meredten néz a semmibe,
beletörődve rohan a vesztébe.
Szemeiben könnyes keserűség,
s nem tudja miért jött el a sötét.
Pedig mindig olyan hűséges volt,
gazdája benne még nem csalódott.

De hát most ő igen, gazdátlan lett,
reménykedik csak, de tehetetlen.
Vár, sóhajt, majd lecsukja két szemét,
vár, remeg, hívja a végtelenség.
De egyszer még felnéz, látja a fényt,
végső útra lép, feladta küzdelmét!.

Vergődve

Ács Nagy Éva

Vergődve

Szerelem! Attól félek, hogy megint rútul becsapsz,

szemem előtt majd, rianó táncot jár a sötét,

elmémre borítja rozsdaszínűvé vált ködét,

s hát torkomon biza, legurult egy jófajta snapsz!

Merengve nézem az éjben kerekedő holdat,

várom, hogy sugara nekem fáklyaként lobogjon,

mint vulkáni vágy, mely vergődő szívemben tombol,

Remény te csáb szírén! Számolom a csillagokat!

Ezerfényű , ékes, gyémántos, csillogó égbolt,

a kacskaringós ábránd bennem, most magasra kél,

igazi kell, nem illúzió , nem illanó kéj,

Szerelem! Ízed átváltoztatott, s beárnyékolt!

Gyermeki álom

Ács Nagy Éva

Gyermeki álom

Álom, hogy újra gyermeki vágy lett a lét,

szívem vadul veri a maga ütemét,

eső áztat még, lehulló könnyek helyett,

fényt érzek, hiába tolulnak fellegek.

Álom, hogy még utamon jó anyám vezet,

védőn nyújtva felém oltalmazó kezet,

könnyeimet milljó csókkal itatja fel,

bűneimért ő az ki mindig vezekel!

Álom, hogy elhiszem még, ez a világ jó,

és minden fénylő gyémánt, és csak csillogó,

nem ránt a mélyre bűzlő, lápos ingovány,

kenyér az asztalon bőséges, nem sovány!

Álom, hogy az élet, nem küzdelmes robot,

az emberben él ember, s nem bújik kobold,

felettem csillagos mindig az ében ég,

a mesében hinni akarok, úgy mint rég!