Gazdátlanul

Ács Nagy Éva
Gazdátlanul

Búsul a bokor alatt, nem ugat,
éberen lesi az országutat.
Ha jön egy autó, vakkant, s rohan,
gazdáját várja ő így, boldogan.
Kiről hitte , hogy nagyon szereti,
most mit neki ígért, azt feledi!

Elment hát ! csendben leül, vár tovább,
s maga elé álmodja otthonát.
Hol felnőtt ,hol itatták, etették,
talán a gyerekek is szerették.
Mert ő önzetlenül szerette őket,
boldogan a réten kergetőztek.

De most nem kell már, lapátra tették!
előtte kenyér, de remeg egy csontér!
Most még várja az ismerős embert,
várja, s nem tudja ő a kegyetlen.
Mert az volt, cserben hagyva kidobták,
nélküle döntötték el már sorsát.

Ül, és meredten néz a semmibe,
beletörődve rohan a vesztébe.
Szemeiben könnyes keserűség,
s nem tudja miért jött el a sötét.
Pedig mindig olyan hűséges volt,
gazdája benne még nem csalódott.

De hát most ő igen, gazdátlan lett,
reménykedik csak, de tehetetlen.
Vár, sóhajt, majd lecsukja két szemét,
vár, remeg, hívja a végtelenség.
De egyszer még felnéz, látja a fényt,
végső útra lép, feladta küzdelmét!.