Ács Nagy Éva
Csendbe temetkezve
Mert jó elbújni, hinni, hogy nem látnak,
és lenni csak magam, burokba zárkózni,
hol én vagyok, én, de mégis boldogtalan!
Sötét zárka, börtön, lett saját testem,
hallgatok, hiszen nincs kihez szóljak,
reménytelen a holnap, jó ez így? kérdem!
Bújni a világ gondja és magam fájdalmai elöl,
hol néma , és minden sivár, hisz nincs élet,
megállt az idő, pokol ez a kín hangok nélkül!
Csend bomlasztja szép lassan az elmém,
porszemmé válok a mélységes csendben,
kell az élet, kell az a fáj is , tudjam, hogy élek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése