Ács Nagy Éva
Eltűnt vágy
Hajnali harmattá változott a könnycsepp arcomon,
görcsösen rázkódom, mint mindig ha rólad álmodom.
Eszembe jut mikor boldogan, önfeledten nevettünk,
mikor minden fekete vihart, mely felénk jött, túléltünk.
De mondd csak, hová tűnt el az álom, a mámoros éj,
hol van hát mindaz, mit nekem megfogadtál, ígértél?
Az éjjeliszekrényen a könyv, mit olvastál, nyitva,
vissza vár nagyon, úgy mint én, életünk forgasd újra!
Nincs valóság, az álom mint pillanat, elillant velünk,
boríték van, benne egymáshoz szóló búcsú üzenetünk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése