Ács Nagy Éva
Kolduló lény
Testem az emlékek eleven hirdetője,
magányom fáj, nélküled miért halott a nyár?
sötét tél van bennem, lelkem ködös, és sivár,
üreg keletkezett szívemben, a nap fénye
reményt kellene, hogy keltse fel bennem újra,
de nincs, elszállt, börtönöm az van, hol rab vagyok,
és rád emlékszem, ülök, fázom és vacogok,
kínjaim hamuját a szél, csak egyre fújja.
Mostoha sors, sodródom, csak állok béna én,
csend, hangjegyek torkomból fájva törnek elő,
de hangtalan, sanzonomban nincs már több erő,
végleg koldus lett bennem, szakadt koldus, a lény!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése