Feketéből pirosat

Ács Nagy Éva

Feketéből pirosat

Felébredtem, elindultam,

fekete rózsa került utamba,

elzárta előlem a világosságot,

a fényt sötét tömlöcbe zárta,s akkor

nekem a világ feketét ragyogott.

Fekete rózsa, kérlek menj

utamból, fényt akarok még,

napsugarat, mely simítja

gondokkal teli homlokomat,s akkor

nekem a világ feketét ragyogott.

Elevent akarok, s nem holt

tetemet, élni, lépni, nem félni,

szívemben nem tövist érlelni,

kacagni akkor is ha fájok, s akkor

nekem a világ pirosan ragyogott!

Szerelem. ( Vers alapja: Jeremy Jones. Szerelem)

Ács Nagy Éva

Szerelem.

( Vers alapja:

Jeremy Jones. Szerelem)

Hát megálltam, pillanatra csak, itt

hol a jeges szél arcomba mar,

mint lúgos sav csípte bőrömet,

könnyeim nyelve fájt mindenem,

szívem ez a bolond, még várakozik,

álmaimat fűzve aprócska vágyba,

látlak ott, osonsz felém,

s arcomat már nem marja a szél.

Hűvös hajnali vágyam erős,

lábam nyomodban lépked,

szaladok utánad a fényt keresve,

ajkam száraz, csókodra eped,

testem beleremeg a pillanatba,

elönti a forróság ölem,

akarlak kéjnek, éjnek, szeretőnek,

ne ölje meg semmi a szenvedélyt.

Hiszem, ó hogy hiszem ilyen nincsen!

Sebzett madár, vénülő remete voltam ,

nem kímélt a sors, összetörte eddigi létemet,

tiszavirágú szerelmek, melyek elporladtak,

összezúzva maradék lelkemet,

de nem, nem menekülök, mert kell nekem,

rabként nem élek én saját börtönömben,

mert nem zárhatom el előlem az érzéseket,

hallom szavad , hiszem, hogy hallom,

hívsz, s én repülök tovább veled!

Mert én egy kóborló eb, egy hontalan voltam

ki nem lelé meg eddig kit érdemes szeretni,

nem volt ki eddig kezét nyújtsa felém,

kiáltsa nekem , holdkórosnak,

ébredj, merj szeretni még!

rövid, oly röpke a lét,

mintha pillangó szárnyon létezne,

hamar elröppen itt!

s elmulasztva mindent, enyészet úr lesz hidd!

Hideg hantok alatt a szóvirág is hervad,

nem bimbózik tovább, nem nyílik szóra ajak,

néma , ki nem mondott vágyak oszlásnak indultak,

elmúlt az egyszeri pillanat,

több lehetőség nincs,

de várj, ott már

a hideg jeges szél vértelen arcomra fagy!

2015, Nov. 28. Somogyzsitfa.

Kikeletre ébredtem

Ács Nagy Éva

Kikeletre ébredtem

Csicsergő erdő illatát érzem már bennem,

lágy madárfüttyel, telítődik át bús lelkem,

csillogó fényre virradhat bennem a zord lét,

üde vagyok most, oly friss, mint a harmatos rét.

Méhek zsonganak fel, szép csendben körülöttem,

tarka lepkék szállnak fel a réten, mögöttem,

Tavasz! ébredve elérem, a kijelölt célt,

temetni jöttem így , temetni végre a télt.

A tisztáson, egy hűs patakocska csörgedez,

a fákon a gyér ágak, rügyezni kezdenek,

milljó színes virág nyílik, a patak partján,

s betekintést nyerek a kikelet ablakán!

Alszom

Ács Nagy Éva
Alszom

Csörög a vekker,
de még nem ébredek fel.
Alszom.
Mélyen álmodom, nem értem,
mi ez a hang, mi ez, zavar!
Alszom még, álmodom,
még nem léptem át a határon.
Éber alvást vezetek be,
a vekkert lököm csak le.
Alszom.
Fordulok, az egyik oldalam elhagyom.
Gyűrött a párna a fejem alatt,
paplanom izzadt.
Alszom tovább félálomban,
nem gondolkozom a melóban.
Alszom,
ne zavard nyugalmamat.

Tánc a tűz körül

Ács Nagy Éva

Tánc a tűz körül

Csendesen, magam, ültem a tűz körül ,

és láng csak perzselt, melegített belül.

Néztem némán, bámultam a szikráját,

hallgatagon csodáltam, fényes lángját.

Kéj pattogott, ropogott a lángokban,

valamit álmodtam, valamire vágytam.

Nem is értettem meg, akkor hirtelen

a forróságot, mi történik velem?

Lábam már mozdult, táncolni akartam,

a ringató ritmusnak, adni magam.

Örökké megőrizni, azt a tűzet,

fennen hirdetni, égő szerelmünket.

Életre kelt bennem a hatalmi tánc,

befonta liánként testem, a tűzlánc.

Bensőmben izzott , mint eleven parázs,

nem volt ez más, álom, egy csodás varázs!

Álmodtalak

Ács Nagy Éva

Álmodtalak

Álmodtam én, hogy testedből tápláltál,

forró, piros véreddel, csak itattál,

sebesen folyt belém, szinte már rohant,

életerőd, mindenemen átsuhant!

Álmodtam én, hideg, szürke hajnalon,

meleg kezed ölelt, simított óvón,

félve reméltem, örökké így marad,

a kérkedő magány, más úton halad!

Álmodtam én, könnyezve, mint annyiszor,

de rútul becsapott, engem az Ámor,

élettelen, hideg paplant ért kezem,

röpke pillanatnyi volt, a szerelem!

Mert álmodom

Ács Nagy Éva

Mert álmodom

Úgy szeretnék meghalni, hogy épp, óvón átölelsz,

forró csókoddal, belém röpke életet lehelsz,

mert a pillanatnyi idő, veled főnyeremény,

hogy elbúcsúzhatom tőled, az maga a remény.,

Úgy szeretnék meghalni, hogy mindig téged látlak,

vért adj még nekem a véredből, még hadd álmodjak,

ez nekem elég, erőm adod, s mert itt maradnék,

nézz rám utoljára, könnyebb, mielőtt távoznék.

Úgy szeretnék meghalni, hogy te reám mosolyogsz,

magammal azt akarom vinni, hogy napként ragyogsz,

kék szemed, fény, beragyogja az univerzumot,

ölelj át, szoríts kérlek, mielőtt tényleg meghalok!

Úgy szeretnék meghalni, te a fák, a csillagok,

te a mindenség, és én a te mindened vagyok,

te, bennem feltámadó , szunnyadó eleven vágy,

s én kitárt karokkal álmodom, csak megyek hozzád!

Virágzáskor

Ács Nagy Éva

Virágzáskor

Vágyam átsuhant, a virágzó fák szirmai alatt,

bámultam, pupillám tágra nyílt a csodás látványtól,

zene szólt halkan, lágyan valahol, minő imádat!

Muzsikált a pillanat, a természet, csodát nekem

felszabadult, Déjá vu érzés tört utat magának,

illatos volt, szerelem a kikelettel jött értem.

Ábrándos pillanata most az ébredő Tavasznak,

álom, hol a vágyam egekig repített, s magasztalt,

szivárványszínben pompázó, boldog gyermeke világnak.

Vagyok,most én vagyok, mert bennem éled, zeng az ének,

örök romantika, mely bánatra, gondokra gyógyszer,

álom, hit, vágy, öröm, hogy élek, álmodni nem félek!

Halhatatlan idő

Ács Nagy Éva

Halhatatlan idő

Bezárkóztam, hittem, elbújtam előled,

elég volt már, nem nyúzod többé bőrömet.

Hiszed az erődet, mert átrohansz rajtam,

s aztán lejársz, még mielőtt észbe kaptam!

Testemben reszketve, új testet keresek,

talán így én tőled, egy kis időt nyerek,

De saját káromon tanulva, koppantam,

megállítanálak, te vagy halhatatlan!

Gondolatban újra rajzolok

Ács Nagy Éva

Gondolatban újra rajzolok

Homokba írtam le, egykor a nevet,

homokba rajzoltam egy kicsi szívet.

Azt hittem akkor még, hogy minden örök,

hittem, miénk csak a földi örömök.

De rájöttem, tévedtem, mint annyiszor,

a szél átfújt a gyermekes rajzomon.

Elhordta hát messzire,azt a nevet,

elsöpörte partomról azt a szívet.

Ma már felnőttem, többé nem rajzolok,

már csak csendben, a múltról álmodozom.

Hol az a név, hol a szív, hol a fiú,

kiért a bolond szívem dobogni bírt?

Szeretnék újra, egyszer rátalálni,

szeretnék ugyanúgy, még álmodozni.

Keresem én szüntelen, a homokom,

hol a nevet, újra beleírhatom.

Keresem békémet újra a parton,

s ha megtalálom, tudom, el nem hagyom.

Keresem a félénk lányt és a fiút,

de nem találom, jelenből nincs visszaút.

Álmok között lebegek gondolatban

kis szívek születnek meg a homokban!