A remény . Farkas Erzsébet. Ács Nagy Éva

A remény
Szerző: Farkas Erzsébet (Wolfbetta)

Mint mikor kabátról leszakadnak a gombok,
a nyitott résen átsüvít a szél,
bár varrása helyén még látszanak a pontok,
a jelen nélküle már mit sem ér.

Lelkünk oly dideregve tör utat a mába,
elindul bizonytalan léptein
konokul, ekképp halad jövője nyomába,
s belülről sírja múltja vétkeit.

Téli hűvös éj takarja legszebb álmaink,
hó alatt csendben pihen a remény,
ám, amint nap kelti hóvirágok százait,
vele nyílik bennünk a szenvedély.

Ács Nagy Éva
A remény
(Vers: Farkas Erzsébet.( Wolfbeta)
A remény)

Már átfúj a szél szakadt kabátokon,
utat talál a cúg, rejtett résein,
kívülről épnek látszik, csak kicsit fakó,
hordja magán múltja barázdáit.

Megfagytak bennünk a gondolataink,
érzéseink is mozdulatlanok,
de van remény apró mozzanatra,
elindulnak szépen sérült lelkeink!

Ébredve , kócosan , ásítozva álmodunk,
százéves álmunkkal nyiladozik a szépség,
hófehér bimbójával bólogatva,
éleszti fel nekünk a tél takarta reményt!