Ács Nagy Éva
Remény zöldben
Sötét volt már régóta nekem,
reményem hittem , elveszett,
csak vegetált itt már lelkem,
álom volt, hogy van, ő kergetett.
Dombra fel- fel hát a zöldre,
hol ember nyugalomra lel,
feketéből váltani pink színűre,
álom a béke, de mégis kell!
Hurkot oldani le a nyakamról,
mert szoros s elfojtja lélegzetem,
láncot lefűrészelni lábaimról,
mert tőle oly nehezen lépkedem!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése