Ács Nagy Éva
Holt pillanatok
Egykori hangos otthonom nincs már,
falai közé beférkőzött a csendes magány,
énekszó nem hallik, lecsendesedett,
pók sző hálót a játékok felett,
fájón gondolok a múltra,
a vidám önfeledt kacagásra,
a fényesebbnél- fényesebb napokra,
az egyszeri megismételhetetlen pillanatokra,
bolond vagyok, mert hiszem , hogy lesz még,
őrült vagyok, mert hisz benne elmém,
de ,de tudhatnám az idő gyorsan halad,
és ami elmúlt, visszafelé nem halad,
gombóc torkomon hirtelen megakadt,
fáj, úgy fáj bennem az elmúlt pillanat,
remegő testemre sötét lepel borult,
hangos zsivaj nincs, szívem torzult,
élni, ó élni most már minek, kinek?
létem beállt a sorba halál hitvesének,
görcsöktől magzatpózba kuporodom,
halál? segítesz elcseszett sorsomon?
elemészt a bánat, el a magány, már
holt a zsibvásár itt -e nyomorult tanyán!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése