Ács Nagy Éva
Prózavers
Jöjj holnap
Elfáradtam! Belefásultam a mindennapok küzdelmébe. Harc volt az egész eddigi létem, harc a fennmaradásért, a túlélésért! Elég! Kiáltom, szívem ezer sebet kapott! Pedig hittem, és reménykedtem, hogy holnap jobb lesz! Szebb lesz a fény nappal, világosabb lesz a sötét éjjel. De nem és nem! Az a fránya átok, mi követi sorsomat, mindig életre kel. És mindig ha hiszem, hogy felálltam végre, új pofonokat ad arcomra! Könnyek nálam mindennapos vendégek! Szerintem már lassan tengert lehetne belőle csinálni! Persze ha összeszedtem volna! Hívhatnám ( Én Tengernek) hú csuda jó! De ritkán engedtem, hogy gyöngeségemnek más is tanúja legyen! Üvöltök magamban, a fürdőkádban, fahasogatás közben! Jól elvagyok, mint valami elmeroggyant! De annyit bántottak, annyiszor megtréfált a sors, hogy nem adom meg nekik azt az örömöt, hogy így lássanak!Szenvedek magam, élek a magam világában! Úgy kelek fel reggel, hogy megint egy nap, és úgy fekszem le este, hogy ezt is túléltem! Volt ennivaló az asztalon, nem éheztem, igaz nem is dúskáltam, de pont elég volt! Nem szólt a telefon, nem zaklattak, ma semmiért! Küzdök amíg élek a holnapomért, mert élni akarok még egy kicsit! Félelmek, rettegések, és démonok nélkül! Sebek, fájdalmak nélküli világot álmodok magamnak, hol minden szép és jó! Ott még én is jó vagyok, hibák, vétkek, tévedések nélkül! Szeretek, szeretnek, kell énnél több? Nem hiszem, az álmom éltet, hogy túléljem azt amit a sors rám mért, vagy még tartogat számomra! De ma még ma van, ma és én, a holnap oly távoli! Még nem történt meg, de tudom erős vagyok, és csak én tehetem szebbé! Hát jöjj holnap, várlak, vágylak!
