Ács Nagy Éva
Börtönben szívem
Zord, börtönbe zártam egy hajnalon szívem,
fájtam, féltettem, mert nekem ez a kincsem.
Gyöngülő testemnek legmélyére zártam,
muszájból, mert nem jött érte kire vágytam.
De mégis kitörni akar börtönéből,
érzem, előjönne szívesen verméből.
Szeretetet osztana, és kérne ő még,
mert éhezik, mi volt, nem volt neki elég.
Egy jó erős láncos lakatot rá tettem,
bezártam, kulccsal nem nyitható, csak hittem,
Annyiszor becsapták a légbe ment szavak,
de most örökre rajt van ez a nagy lakat.
Vágyom, sebei így talán begyógyulnak,
akarom, fájdalmak így rá nem borulnak.
De ha kell, és lesz kinek, kinyitom egyszer,
testem küzd vele, belseje nem lesz menhely.
Csak szeretetre vágyik s romantikára,
egy önfeledt boldog igazi dobbanásra.
Jöjj érte, hidd el kinyílik majd pitvara,
magány börtönének lehull majd lakatja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése