Ács Nagy Éva
(Múlt tükre)
Emlék tükör
Még fellángol a múlt, töredéke mélyen ül a verandán,
vecsernyére szólít fel, alkonyatkor a falusi harang,
csak zengi, fitogtatva erejét, hangosan, giling-galang,
régi elfeledett strófa hangzik fel, a hívők ajakán,
minden egyes rímben, dallamban, rejtőzik, ott kísért a múlt!
Szú ette szalétli közepén, hajlott hátú ősz anyóka áll,
penészt érlelt, kopott, pókhálós falakon számtalan fénykép,
kezét köténybe rejti, hirtelen jelenből a múltba lép,
távolról halk zongoraszót hall, kacag már, úgy mint hajdanán,
szeméből könnycseppet csal elő, mely gyémántként a földre hullt!
Csak táncol, mozog béna lába, fáradt már vénülő teste,
de önfeledten ledöntötte magánya magas falait,
sóhaj száll lelkéből, szófára rogyva csendben imádkozik,
oly boldog mégis, csodát varázsolt neki most ez az este,
szemében fájdalomtól homályos fény már fényesebbre gyúlt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése