Ács Nagy Éva
Ha az ember megöregszik
Ha az ember megöregszik, lassan fáj majdnem mindene,
társaim! ne tapossátok el, ne rúgjatok hát bele,
pénzért nem árulták, nem vette ő sem a betegségét,
vére, verejtéke árán érte meg az öregségét.
Ha az ember megöregszik, ne dobd a sötét sarokba,
ne csomagold elevenen el , szakadt, foszló vászonba,
ő kincs, nagy érték így is, érted is izzadva dolgozott,
ha más távol nyaralt, ő akkor is a gyárban robotolt.
Ha az ember megöregszik, kérlek szépen, tiszteld hát őt,
mert felnevelte keservesen, nekünk az új, szebb jövőt,
éjt nappallá téve, nem sajnált az életéből semmit,
neki, érte áldozta fel minden -minden elmúlt percét.
Ha az ember megöregszik, karjában nem dúl, nincs erő,
hiszed azt, hogy fél, mert teste remeg, s könnyen legyőzhető,
ne hidd, mert nem, és nem adja meg senkinek könnyen magát,
egy amitől fél ő, rettegve, hogy nem bírja a magányt.
Ha az ember megöregszik, s köd lepi el majd elméjét,
óvjad, ne lök félre, védd, féltsd, gyermeki énjének léptét,
a sors tréfája lett, játékszer, kegyetlen egy csúf tréfa,
ki valaha ép volt, most már csak önmaga martaléka!
Ha az ember megöregszik, nem vár mást, csak valós mosolyt,
elmúlt már a heves nyár, kerüli az ifjúi tébolyt,
lelke már lassan áhítozva csak nyugalomra vágyik,
keze indul messze, égi angyalokkal parolázik!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése