Ács Nagy Éva
Távol az otthontól
( Fiamnak és a rendőreinknek)
Mert esküt tettél egykor, védeni kell,
hidegben kint, esőben, forgószélben,
fázol, ázol, nem alszol, és éhezel,
menekült örvény , mint piszkos lepel.
Gondolatod elmédben, hazafelé száll,
miközben meg vár rád, a havas határ,
éjjel, nappal állsz, nem kímélve magad,
szemed már a szögesdróton fennakad.
Vágyad, álmod a pihe- puha ágyad,
párnád, hová fáradt fejed lehajtsad,
most szeretnél kedvesedhez bújni,
puha ajkára, forró csókot adni.
Fejed fölött idegen hangok harsognak,
jönnek mint áradat, nyugalmat nem adnak,
mire hazatérsz, majdnem kész hulla vagy,
fáradságtól a mosoly arcodra fagy!
Senki sem tudhatja azt, mit élsz te át,
mily ha álmatlanul töltöd az éjszakát,
ölelő karok helyett kezedben fegyver,
ágyad helyett, tested a földön hever!
Könnyen mondják rád, te bunkó fakabát,
de egyik sem védi meg az országát,
nem hagyja itthon a kedvest és gyermeket,
és csókolni helyettük, egy fényképet!
Kitudja mily, mikor enni sem lehet,
szolgálatban nem majszolhatsz kenyeret,
tizenkét óra hideg, fagyban, éhesen,
míg más otthon horkol, s alszik édesen!
Esküt tettél tudd, hát akkor menned kell,
de fejed büszkén emeld az égig fel,
büszkék lehetünk mi is mindannyian,
védtek minket, az álmunk nem álmatlan!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése