Eggyé olvadás

Ács Nagy Éva

Eggyé olvadás

Esik csak, reánk zuhan a szerelem,

szívünk csilingel, vadul ver sebesen,

szemedben tűz, lángol az íriszeden,

vágyam táncol e forró szenvedélyben.

Hogy közben bőrig áztunk? Mit számít az?

többet ér az nekem most, amit te adsz,

olvadó jéghegy, vagy áradó patak,

melyben könnyeim végleg elapadnak!

Testem meg-megremeg, de mégsem fázom,

vizes lett mindenem, és mégsem ázom,

csókjaid ajkamra tapadva forrnak,

tested, testemmel vágyban eggyé olvad!

Csillagom

Ács Nagy Éva

Csillagom

Csillagom lettél,

fénylő, ékes,

sóhajom, vágyam illan

feléd az égre,

szívem pulzál,

lelkemben muzsikál

a tied,

fáj, hogy nem érinthetlek,

s te sem simogatsz már,

csendben, fentről nézel,

s én átölelem

magamnak végtelent!

Sötét vihar van

Ács Nagy Éva

Sötét vihar van

Vihar van, mely a szívemben tombol,

fúj a szél, rombolva ideget ott bent.

Tövestül csavarja ki bennem a fákat,

nem látok mást többé, csak árnyat!

Sötét van! Ó mily rettentő sötétség ez?

Sötét lett az úr labilis lelkemben.

Kiút van? Nem hiszem, kerestem!

Sötétségem magamnak vetettem.

Vihar van, sötét, ijesztő, cudar vihar.

Ez a vihar elmémben nagyon zavar,

lelkem már vad hurrikánt takar!

Ne tépd szívemet te átkozott vihar!

Ne csavard tövestül te kárt hozó bitang!

Ne forgasd fel ép elmém, ne zavard,

csillapítsd le lelkemben a tomboló vihart.

Fény jöjj, jöjj végre hozzám is el!

Világítsd át belsőmet a fényeddel,

töltsd fel szívemet csurig, reménnyel.

Fény, világos fény, várj jövök én!

Veled gyötrelmes viharom talán véget ér.

Rejtett élet

Ács Nagy Éva

Rejtett élet

Ódon kapun lakat, mögötte, ébredő lét,

melyet az áthaladó idő, sem tört még szét,

Nem rombolta itt le, a lángoló vágyakat,

nem sodorta el vihar, az örök álmokat!

A nap ereje áthatol a zord romokon,

mintha egy múzsa csókolta volna homlokon.

Friss virág nyílik a roskadó törmeléken,

elrejtett élet van itt, e kies vidéken!

Már hallani, a természet szimfóniáját,

apró testű, kecses madarak, lágy dallamát.

Látni, hogy hol bújtak egykor a szerelmesek,

csend van, ébredő csengés nyugtalan lelkekben!

Álom , vágy e falak között örökre honol,

szenvedély nyílik, romok közt, magasban trónol.

Hegedű sír fel a titokzatos rejtélyben,

csókok özönlenek a varázslatos éjben!

Fényem te

Ács Nagy Éva

Fényem te

Angyali hangon, mint lágy fuvola, szóltál nekem,

selymesen súrolta szívem, rám tört az érzelem,

oly vágykeltő gejzíri, búgó hang érintett meg,

hogy lelkemben beforrt, gyógyult a régi, üszkös heg.

Mert semmi voltam, talán, apró porszem itt eddig,

talány, hogy bírtam volna erőm, kitudja meddig,

fényem te, ezüstösen csillogó varázsholdam,

ember lettem megint, pedig régen halott voltam!

Béke legyen a világban (Fohász)

Ács Nagy Éva

Béke legyen a világban

(Fohász)

Már ne dübörögjenek újra a tankok,

mi már megvívtuk századunkban a harcot!

Nem akarunk itt a földön, több háborút,

kiáltsd fel-fel, hogy már ne! Ha van még szavunk.

Mi építeni akarunk, nem rombolni,

Emberi szívekbe, szeretetet lopni.

Felépíteni a jövőt, a holnapot,

és felnevelni a gondtalan utókort.

Nem félni, mindig bujdosni mások előtt,

békében várni, a születendő jövőt.

Nevetni akarunk, sírva vagy boldogan,

élőt szeretni, nem emléket, holtukban.

Gyászolni így is itt, eleget gyászolunk,

de az Istenért ne gyászoljunk háborút!

Béke legyen az úr, majd egész világban,

hideg szív is, nyíljon, teljesen valóban.

Tárd ki a nincstelen, elesettek felé,

hidd el, és tudd, nagyon - nagyon sok fér belé!

Adj enni mindig az igaz éhezőknek,

adj helyet a tüzed mellett a fázóknak.

Melegíts egy jó szóval, a szeretettel,

lehet nem is kell több, beérik ennyivel.

Ezért ne dübörögjenek újra tankok,

vívjuk így is mindig, mindenhol a harcot!

Csodasziget felé

Ács Nagy Éva

Csodasziget felé

Szivárványszínben pompázó, mámoros tenger,

bíborfény pajkosan játszik a kéklő vízen,

a hold sejtelmesen világít, ében égen,

elém elképzelem a csodát, végtelenszer.

Előttem kitárulkozó, rejtelmes sziget,

csábító vágy hangon lejtő, búgó szírének,

hajóm feléjük kormányzom, s többé nem félek,

tajtékos hullámok ereje, oda vitet.

Örökre rab lettem én, egy röpke perc alatt,

szívem kattog, láncon, lelkemben is béklyóban,

a földi emlékek itt veszve, mulandóban,

honvágyó sóhajom , a szigeten elakadt!

Gyászban

Ács Nagy Éva

Gyászban

Fekete zászló leng, fekete lett nap,

könnyek örökké, avarba hullanak,

némák maradtak az égi madarak,

felzúg a nagyharang, imát mond egy pap.

Milljó virágok, gyertyák az udvaron,

tüdőben bent rekedt néma jajszavak,

gyászolók, kik zavartan földre rogynak,

halál, általuk már a föld parlagon!

Száz halált haltak deli, ifjú létek,

futni, elmenekülni, nem volt rá mód,

lábukon erőssé tették a béklyót,

elevenen, a láng foglyai lettek!

Hazám, édes honom, fekete gyászban,

templomokban az ifjakért harang szól,

koszorút fonva, elillant álmokból,

nekünk ez a nap, már fekete marad!

Könnyes búcsú

Ács Nagy Éva

Könnyes búcsú

Szemem könnyes, előttem terül el, végtelen homály,

lüktető fájdalom sava szívemben s gyilkos magány,

kilátástalannak tűnő létem, csak inog, lebeg,

belsőmben feltépett, régóta vérző,bűzlő sebek.

Folyton arra gondolok, hogy, hogyan, és merre tovább,

hogy ne legyek egy tehetetlen, őrjöngő, béna báb,

mert bennem már nincsenek meg a vad, rikító színek,

minden érzés kihalt lelkemből, éj, korom sötét lett.

Nem hallok, nem látok többé,csak vagyok, halott a vágy,

csak néha érint meg szellőként, irántad a honvágy,

nagyon szerettelek, sárba tiportál, mint egy férget,

ajkadról csak úgy ittam telhetetlenül a mérget.

Szemem könnyes, nekem fény villan, véget ér a homály,

letelik önként vállalt terhem, te gyilkosom magány!

megnyugodva, békémre lelve, örökre elmegyek,

szerelmes nappalok, színes éjek, Isten veletek!

Szeretem én a telet

Ács Nagy Éva

Szeretem én a telet

Szeretem én a telet,

jó játszani a hóban,

s újra gyerek lehetek,

veled lenni csak jóban!

Szeretem én a telet,

még ha néha fázok is,

lesem a nagy hegyeket,

kacagok, ó én dilis!

Szeretem én a telet,

pedig sűrű köd szitál,

jég takarja a teret,

bár téli szél muzsikál!

Szeretem én a telet,

gyermeki énem éled,

hóemberke integet,

szép emlék ízre, ébred!

Családi idill

Ács Nagy Éva

Családi idill

Reggel, szemünk előtt, ködös homály,

veszekszünk, erre nincs több akadály,

pajkosan, jó kedvel, játékosan,

nevetünk mi együtt, még gondtalan.

Rohanunk, ez a játék belefér,

civakodásunk álca, nincs affér,

piros alma landolhat arcodon,

miközben én narancslevem iszom.

Hihet bárki bármit, a látszat csal,

szólhat bárki bármit, ő a kancsal,

félreérhető ez, mint két gyerek,

no de, ilyenek a szerelmesek!

Úgyis csak este látlak majd újra,

mire jössz, tálalva a vacsora,

eszünk, gyors beszéd, és közös zuhany,

álmomban vágyam, vágyadon suhan.