Ács Nagy Éva
Faros Manci
Szépséges nagy faros lány volt a Manci,
bájával nem szokott ő fukarkodni,
feszes melle gombja már kőkemény lett,
ha egy legény a faluban, csak ránézett.
Szerette ő nagyon a cifra, szépet,
legfőképp a tettre kész, férfinépet,
nem volt oly hetyke legény a faluban,
kivel ő ne lett volna egyszer jóban.
Csak egy kis hízelgés és báj, dicséret,
eszét vesztve, láztól égve, lábat szét tett,
közel volt egy hatalmas szénaboglya,
ily afférjainak néma tanúja.
De aztán az idő túl gyorsan haladt,
néha bíz, ő már sokszor hoppon maradt,
kemény melle kicsit megereszkedett.
csodás fara is csupa ránc, oda lett.
Már csak álom, múlt lett a szénaboglya,
a legények már más lányt visznek oda,
irigykedve rágondol, nyála csorog,
hol vannak azok a kéjes sóhajok?
Kinek kellek, én, ráncos vén csoroszlya,
kinek a jó hírén esett sok csorba,
magam vagyok, máglyán égek, s emlékek,
s biza azok szépek, jók és kemények!
Harang szól, jajszó hallik, a kis faluban,
az ideje lejárt alkonyulóbban,
szép fara vot,siratják a legények,
jó firma vot,s tódulnak az emlékek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése