Ács Nagy ÉVA
Mesteremnek
(Medvehercegnek)
Új világ mi kitárult előttem,
új barátokra itt most ráleltem,
igaziak tán, én annak hiszem,
hozzájuk szól most fennhangon, versem.
Volt valaki aki tanítgatott,
ki minden rím fortélyra oktatott,
nem kímélt, bírált, ha nem értettem,
kicsit dicsért, ha jót cselekedtem.
Hibáim némán kiküszöbölte,
figyelmemet reá felkeltette,
csak morgott mindig bajusza alatt,
Nagy medveként néha, nagyot horkant.
Szárnyai alá vett, engem kezdőt,
nem sajnálta tőlem drága időt,
tőle tanultam meg sok-sok mindent,
csak a jóra kért, ő arra intett.
Ma még lenne mit kéne tanulnom,
van ami nekem nem megy, jól tudom,
de ő már nincs többé, némán hallgat,
örök álmot alszik, és nem szólhat.
De azért titkon mindig őt lesem,
várom, hogy versem alá ír nekem,
vagy jót, vagy rosszat írna, nem bánnám,
véleménye kéne, bár hallanám!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése