Ötvenkedő

Ács Nagy Éva

Ötvenkedő

Megértem már itt, ötventől több telet,

benne ezer vihart,mely betemetett,

mindig felálltam a mélyről, volt kiút,

valami nagy csoda, mely elém gurult.

Volt, hogy bíborszínével csábított a nap,

de jött zord viharos szél, s a lúg belém mart,

és drága holdam, ő világított nékem,

hitet adva a fényre, erőm mint régen.

A hurrikán testemre, lelkemre orvként támadt,

távozik hamar, s találok belőle kiutat,

fájdalomtól sokszor magzatpózba kuporogtam,

jajgattam kínlódva, de azért bátor még voltam.

Vegyesen így értem meg a több mint ötven telet,

felálltam, hittem mindig, igaz kicsit megviselt,

de nem bánom, nem szánom megélt sorsom, és magam,

sírtam, nevettem felváltva, de éltem boldogan!