CSEND
Szonett:CXXXV.135
Írta:Ács Nagy Éva
(VERS ALAPJA:József Attila. Csend)
Szinte fáj már, lúgként marja lelkemet,
olyan kilátástalanul végtelen,
bennem minden érzést eleve temet,
s ott a halál les rám orvul, hirtelen.
Gyáva ember lennék? igen az, tudom,
mert megadva magam, nem menekülök,
némán tűrve, én balga, hallgatagon,
inkább , még mélyebbre csendbe merülök.
Vajon dobban e még a beteg szívem,
míg érzéketlen minden, mi élt bennem,
csend, halálos csend rabja lettem végleg!
Ónos eső zúdult roncs tetememre,
egy vasabroncsot szerelt fel szívemre,
győzött, én nem küzdve, mert értelmetlen!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése