Ács Nagy Éva
Semmink
Valóságra ébredve fel, most ősszel,
nem te, hanem a hideg, zord gyász ölel,
homályos emlékek tolulnak elém,
s vég, a magány uralkodik lelkemben!
Üres semmi az, mit magamnak érzek,
senki lettem, és bensőben úgy vérzek,
ringat egy hamis álom, hol te meg én,
együtt újra , a nagy semmink közepén!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése