Ács Nagy Éva
Suttogj!
Fájdalmat sodort elém már az Októberi szél,
földig hajolva sírnak a fák, könnyezik az éj,
a hold selymes fénye nem hatol át fájdalmamon,
sötét van csak, félek tőle, s én élve haldoklom,
Mélységes űr tátong lelkemben, rettegve lépek,
hogy visszakaplak még, ez az mit mindig remélek,
hullámozva táncol bennem a lüktető vad vágy,
s vágy, követelődző éjben tetőfokára hág.
Festenék az égre újra lángvörös fényeket,
rajzolnék felhőt, hogy visszakapjam az éveket,
szivárványt varázsolnék a homokba, csak hogy élj,
füledbe suttognék, gyere már, itt vagyok, ne félj!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése