Ács Nagy Éva
Levél Ritának
Nem értem miért? miért nem maradsz még,
hisz itthon vagy, itt az otthon, vártunk rád,
sok átsírt éjszaka tudna mesélni, ha hagynád!
Nem értem miért,? miért távozol folyton,
talán menekülsz, de így elveszett vagy.
Lelkedben elültetett mag a honvágy,
mely ha kikel, hatalmasra duzzad,
szétfeszíti szíved belsejét, és csak nő egyre nő,
ő nagy erő, és csak fájsz, lelked börtönbe sorvad.
Végül feladod, legyőzött, és talán hazajössz!
Hallod? hívnak a fák, a hegyek, a vizek,
körülfonnak szép lassan a gyökerek,
úgysem eresztenek! Hontalanként kóborolsz,
a pénz, igen az teszi veled,közben könnyed nyeled.
Anyánkat tán nem látod többé, és apánkat sem,
ha jössz majd, lehet fejfát ölel meg remegő kezed.
Testvér! én is vén leszek! elvesztettük egymás
fiatalságát, ismersz, de mégsem tudod majd ki vagyok!
De , de talán rám ismersz, fogatlan vén banya! Az vagyok!
Nem értem miért? mondd megérte mindez neked,
magányosként, üvöltve fájni idegenben,
nem mondhatod el senkinek, nem értenék,
hogy mit jelent az hogy végre otthon légy!
Maradj! akarom azt ki voltál, ki vigasztalt ha fájtam,
akarom a copfokat, kell, összeakadjon a lábam,
kell a gyerekkor még, hol te meg én nevettünk,
kell, hogy az életben egymás mellett legyünk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése