Mikor vártalak ( Kedvesemnek)

Ács Nagy Éva
Mikor vártalak
( Kedvesemnek)

Mint csiga, ma oly lassan vánszorognak a percek!
Az óra mintha megállt volna, nem mozdul előre.
Dolgozom, de semmi haladás, ásítozik bennem a lét.
Nem megy a munka, zavar az elmémbe fészket rakó gondolat.
Ó Istenem! sosem jön el az idő, nem lesz vége a mai napnak!
De mintha, éreztem volna haladást, mintha mozdult volna valami!
Vagy csak a képzelet csúfolódik velem ,mint már annyiszor.
De most pillanatnyi reményem újra feltűnt a kanyarban,
lassan megy, de végre magam is elhiszem, hogy haladunk.
Te, én és az órán ketyegő idő, mely visz a vágyott jövő elé!
Végre vége,letelt a mai nap, mintha vasból volna,
oly nehezek a lábaim, álmos, fáradt vagyok.
De tudom, hogy most már eljössz, holnap, holnap itt leszel,
holnap a hajnali harmattal, madárfüttyel érkezel!

Fáradtságom nem érzékelem, elillant a tudattól, hogy
látni foglak, érezni fogom férfiasan fanyar illatod.
Kezem végigsimíthat borostás arcodon, kócos hajadon,
kiéhezett ajkam, ajkadra tapadhat egy forró , érzéki csókra!
Jó meleg vagy, hozzád bújhatok, hogy védelmezz engem, gyengét.
Tanítsd meg, hogy milyen a mindent elsöprő vágy , a szerelem!
Tudni akarom, milyen mikor a vágy mint hurrikán átvonul testemen!
Érezni, milyen mikor szenvedélyes éjszaka után melletted
ébredhetek.
Mutasd meg, elképzelni a mesés , szebb jövőt, veled!
Reggel lett, a fénysugár áthatolt az ablakomon, s te
ott álltál a fényben, mely sejtelmes aurát font köréd.
Felébredve álmomból, valóságot éreztem, szaladtam feléd,
boldogság csodapírt varázsolt sápadt arcomra.
És elértelek, haza értem, tudtam, szívem megsúgta,
testem mint nyárfalevél remegett, de végre karomba zárhattalak!