Boldogság lepkém

Ács Nagy Éva
Boldogság lepkém

A boldogságom nekem, nem egy kék madár,
boldogság, ha a kezemre, kék lepke száll,
édeni rejtély, csodás fényű, kék lepkém,
általad szabadon száll, az ép elmém.

Hírnöke elfojtott, elakadt vágyamnak,
szóvivője ő, éber, valós álmomnak,
bűbájos varázs, illatozó szabadság,
szállnék csak veled, eltemetem mi rabság!

Vágtató

Ács Nagy Éva

Vágtató

Kicsit fáradt, nyúzott a testem,

tükrömben ráncaim kerestem.

H át számoltam is jó néhányat,

ez az idő túl gyorsan vágtat.

De kegyes volt, jól tudom velem,

mert mindezt eddig megérhettem.

Élni akarok uram

Ács Nagy Éva

Élni akarok uram

Mindig nyugodtan lenni, élni békében,

nem pedig roncs, kővé válni a tömegben,

menni a fény felé, menni csak előre,

és nem korhadni el, gyökeret eresztve,

szólni, kacagni, kiáltani is néha,

ajkam zengjen, ne legyen örökre néma,

tenni kell valamit a cél érdekében,

tenni, bízni a jobb élet reményében.

Leküzdeni bennem, mi tehetetlenség,

eltemetni, földet szórni rád, hogy restség.

levenni szememről a zord napellenzőt,

látni akarom a reményt, a szebb jövőt.

hulljon le végre az ezeréves átok,

halld meg Isten kérlek, ezt az imádságot,

s gondolatom így szabadjára engedve,

száll hozzád uram, magasra, a mennyekbe!

Várlak (B.M.nek)

Ács Nagy Éva

Várlak

(B.M.nek)

Állok az ajtóban, gondolatban nyitom a kaput,

az apró, fekete kutya, mellettem boldogan fut.

Csalódik, mint annyiszor, becsapta a szél fújása,

mely most az öreg, rozsdás vaskaput nyikorogtatja.

Várlak.

Állok, magányomon fut a szél, nézek magam elé,

messze, nálad jár elmém, mikor jársz újra énfelém.

Üres a szobád, doh szagú, csak a pók ül a falon,

nem nyúlok hozzá, nem bántom, én nyugton szőni, hagyom.

Szekrényed tárva-nyitva, mert már elvitted holmidat,

más varrja meg helyettem, a nadrágon a foltokat.

Várlak.

A kávéscsészéd ott van a polcon, ott ahol hagytad,

már máz van az alján, levegő vegyült a cukorral.

Nem mostam el, reményt kelti fel bennem, mert még várlak,

emlék lett a pohár, rajta virul az ujjlenyomat.

Télikabátod árva, magányosan lóg a fogason,

otthagyom helyén, nem zavar látványa, csak had lógjon.

Várlak.

A parfümöd illatát még érzem jól a fürdőben,

van, hófehér falba vésődött, de már eltűnőbben.

Törölköződ is a helyén, de lényed elhalványul,

fogkeféd is egyke,nem vagy itt, hozzá senki nem nyúlt.

Várlak.

Örökké ha kell ott állok, remegve az ajtóban,

máris nyitom-tárom, ha kell, hát akár holtomiglan.

Nem tudlak, mert nem akarlak elereszteni csak úgy,

a szeretet bennem virul, ereimben még ott fut.

Várlak

Lassan az út felé

Ács Nagy Éva

Lassan az út felé

Az út végén semmiből felvillanó fény,

lassan lépek felé, bennem nincs semmi félsz,

nem rettegek tőle, tudom van ott remény,

nem sírok fájva, üvöltve, megyek , nincs vész!

Hegedű szólt

Ács Nagy Éva

Hegedű szólt

Csend volt most uralkodott a magány szívemben

a szél lágyan fújdogált egyedül ért az estben

ott a parkban a padoknál felrepült egy madár

egyedül volt ő is bánatosan szálldogált

Kétségbeesve vergődik szomorúan énekel

hiába dalol most csak engem érdekel

hallgattam fájó énekét néztem magányát

oly bágyadtan nyitogatta megfakult szárnyát

És akkor ott a csendben meghallottam valamit

egy prímás próbálta ki hegedűje húrjait

varázsdallama magányos szívemig hatolt

éledeztem én sosem hallottam ily zeneszót

Felüdülés volt elkeseredett lelkemnek

a hegedű hangja a magány ellen zengett

Ne sirassatok ( ANYÓSOM EMLÉKÉRE)

Ács Nagy Éva

Ne sirassatok

( ANYÓSOM EMLÉKÉRE)

Ha majd nem leszek, hát ne sirassatok,

kint a napfényében, csak vigadjatok,

ha látod még, nézd meg jól a világot,

mert lehet, hogy holnap már te sem látod!

Szívd, hívd magadba, a rétek illatát,

melyet egy kis patak, rohanva szel át,

az erdő magasba nyújtózó lombját,

hol dalolva száll fészkére a madár.

A tenger sós vízének kristály kékjét

hol más,külön életet rejt a mélység,

havas hegyek csábító, fehér szirtjét,

mely rejti örökre el, minden kincsét!

Nézz most fel, az ég vakító kékjébe,

nézz most le,a föld sötét legmélyére,

annyi szépség itt, van és annyi csoda,

szép a mi világunk, összes zegzuga!

Emlékként tárold el, vidd át magadba,

őrizd meg hát örökre, mosolyogva,

ha nem leszek már, nehogy sirassatok,

kitárt karokkal, esőben búcsúzzatok!

Sorskerék

Ács Nagy Éva

Sorskerék

Becsapott a sors, prédája én,

ellene nem tudok mit tenni,

nem harc ez, nem is játék,

nem tudok ellenszegülni.

Mindig az történik ami megvan írva,

hiába, ez a sorsom útja.

Ő tudja jól, mit miért, mért rám,

ö dönt, hogy kiért, s vagyok némán,

egyszer fent, egyszer lent,

a forgásba ez is beleférhet,

jöhetnek utána a miértek.

Sorsom kerekét, az idő pörgeti,

s én ember, nem tehetek mást,

tűrök, fájok, a forgást elmém követi.

Kikeleti Ámor

Ács Nagy Éva

Kikeleti Ámor

Már szinte hallom zaját, most felém sodorja a szél,

fülembe, majd szívembe morajlik egy halk csobogás,

tavaszdallamot hoz elém az ébredező sodrás,

pompás, ezerszínű színvarázs, temet mindent mi tél.

Ballagok a folyóhoz, egy régi, kopott hídon át,

a szerelemsziget rejtélyei felé indulok,

s a hullámzó vízen , egy elhagyott csónakot látok,

összeköti vele elmém álmaimnak ép-vágyát.

Cseresznyevirágos, illatos, édeni kikötő,

hol elfojtott vágyaim valóra válhatnak végre,

látlak máris, ott vársz, csak felnézek a kéklő égre,

szerelmünk felett Ámor angyala, örök őrködő!

Veled vagyok

Ács Nagy Éva

Veled vagyok

Ne félj többé, ne félj, én veled vagyok,

ha kifut majdan a hajód, ott vagyok,

csak nézz a felhők mögé, nézz oda fel,

nézd a nap kora reggel, velem kel fel!

Ne sírj, ne sírj, kémleld a messzi távolt,

sóhajod erős, legyőzi a távolt,

kacagj a zord leselkedők szemébe,

vad szélt kavarj a hiénák szemébe!

Dalolj, dalolj, akkor is ha épp sírnál,

ne álljak majdan megtörten egy sírnál,

éleszd fel lelkedben újra a reményt,

nyerj a semmiből is magadnak reményt!

Megújulva

Ács Nagy Éva

Megújulva

Lelkemben érzem a fényt a meleget,

érzem magamban az élet illatát,

a kertben vagyok, mint egy illatos virág.

Testemben napsugár-nyilak haladnak,

pulzáló erőt teremtve szívemben,

vagyok a kertben, reményt tartom kezemben.

Elmémben ébredő, tiszta kikelet,

kiűzi belőlem, mit rejtegetek,

mily üde álom, hogy én újra lehetek!

Életszínek (Fehérből-Fekete)

Ács Nagy Éva

Életszínek

(Fehérből-Fekete)

Sorsok, néha kiszínezve,

mely hol hófehér,vagy ébenfekete,

hol víg ének szól, vagy gyászmise,

elmét kacaj, majd szürke köd tarkítja,

koszorú, vagy aranysárga diadém,

arcokra ül a boldogság pír,

vagy a fájdalomban nyílik ki a lázrózsa,

emlékek tolulnak, hol az ifjúságunk mesés,

gondtalan, rózsaszínben tündöklő fény,

életünk alkonyra fordultával átvált,

fehérből, fekete, s aztán elillanó semmi,

hallgatag álom, könnyek, néma gyász,

fájdalmak özöne, s lassabb szívdobbanás,

semmi tekintet, kéklő, fénytelen íriszen homály,

sors, s hangtalan jajszó, néma vád,

beletörődöm forgás, majd lassú elmúlás!,