Ács Nagy Éva
Szeretetben
Prózavers
Sötét, dohos kocsma, gomolygó cigarettafüst,az asztalon fakó, kockás abrosz, rajta boroskancsó.S a méla csendben pohár koccan hirtelen.Két borvirágos arcú ember énekelni kezd.Előbb kicsit halkan, majd fokozatosan erősödik hangjuk,
a kocsma közepére lépnek, és ügyetlen táncba kezdenek.
Zeng a a hamis éneküktől az ívó, kihallatszik a homályos,
fénytelen térre, az arra járó emberek, megrökönyödve
nézik, hallgatják, fejüket csóválják. Elfordulva fejezik ki nem
tetszésüket, de ott bent mulatnak, rá sem hederítenek a
közönyre.Az egyik felkapja a karcsú poharát, hörpint egy nagyot, és az üres poharat az ívó közepére hajítja.
Éjfélt üt a templom tornyán már az óra, de ők még nem, és nem nyugodnak. Szél lebbenti meg az ívó ajtaját, egy aprócska, madárcsontú asszony lép be.Megállt a sóhaj, a zene a látványára.Nem szólt, csak köszönt, s odalép a magasabbik férfihoz.Így szól hozzá, drágám kész a vacsora, nem jössz még haza,? A férfi rá néz, nem szól semmit, leteszi a poharát, odaszól az asszonyának, mehetünk?
És elindulnak, halkan, a csend többet mond mint bármilyen szó, egymásba karolnak, és mosolyogva elindulnak
a falu végére, egy hófehér, makulátlan tiszta kicsi ház felé, boldogan!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése