Ács Nagy Éva
Aszályban
Halott vég, mily kietlen most e part,
aszály lett az úr, itt a lét felett,
tikkadás emészti fel a zöldet,
s porba hullnak vérzőn, fájó könnyek.
Emészti a forróság a földet,
ezer redő, ráncolja felszínét,
Isten nem adja könnyen a vízét,
ő itt most mindent, halálra ítélt!
De ébredő fényben, éled a lét,
kérges kéz, esőért esedezik,
szomjas szájon pír elevenedik,
a remény magját, megint elvetik!
Könnytől áztatott földben, csak sarjad,
útjára indul, feltörekvő lét,
felburjánzik újra a mindenség,
aszály nincs is már? Ó hol volt az rég!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése