Kezemben a szeretet

Ács Nagy Éva

Kezemben a szeretet

Kezem dermedt, átjárta a hideg,

reménykedve a fény felé tartom,

esdve kérek most, egy kis meleget,

legyen pír úr, halovány arcomon.

Lopnom kéne lehet, vagy koldulni,

kuncsorogni csak a szeretetért,

urak előtt már térdre borulni,

megküzdeni, halálig, mindenért!

Tenyerembe rejtve, lüktet szívem,

ki minden reménykedőért dobog,

kék ég elé, magasba emelem,

bízva, megragadod, el nem dobod!

A tél arca

Ács Nagy Éva
A tél arca

Kertek alatt, már dér lepte a mező,
zúzmara függönyt vont a faágra,
jégvirág nyílik a deres határban,
odakint a tél átvette már a hatalmat,
csak bent a szobában, találsz nyugalmat,
kertemben zimankó vív csatát a széllel,
jégpáncélos lovagok, győzködnek a fénnyel,
keringőre kéri fel a vihar a szelet,
s táncolnak hónapokig ha lehet!

Jégbe zárt világ

Ács Nagy Éva

Jégbe zárt világ

Ősz végi ,csendes este, szirénként csábító félhomály,

szerenádozó szél, lágyan borzolja a lombkoronát,

gyöngéden, kicsit szeretve, búcsúzva, simogatja csak,

tudva azt, ébredve, pirkadatkor majd minden tönkre rak.

Ma még mézédes Adoniszi, titkos, csábos szerető,

holnaptól? Már bősz vad, marcona, hatalomra törtető,

süvítő szélben született, hurrikán erejű vihar,

ki önző mód gyilkolni jött, mert mindent magának akar.

Őrületes fagyot hozva messzi, kietlen tájról ránk,

romba dönti erejével, gondosan épített hazánk!

Jeges veszedelmet ont, hízelgő, nyálas ajkú csókja,

kővé válik minden szívdobbanás a kimondott bókra!

Élő nincs már e világon, csak érzéketlen múmia,

ez a világ nem létezik, már csak jégbe zárt kúria,

hiába küzdelem, fény ide nem hatolhat többé át,

a tél, az üvöltő viharokkal védi új otthonát!

(Közeledik a karácsony) Nem álom volt

Ács Nagy Éva

(Közeledik a karácsony)

Nem álom volt

Tél van, ünnepillat kering a levegőben,

az egész világ lassan fénylik a díszben.

Emlékszem jól a meghitt gyerekkoromra,

az első igazi csodás karácsonyomra!

Alig vártuk, hogy December legyen,

hogy minden szín pompázzon, hófehérben,

vastag jégpáncél lepje el a szürke utat,

hol az ócska szánkónk majd fürgén szalad.

S most újra tél van, ünnep közeledik,

a berkek a fák most ezt hangosan zengik,

ócska szánkót húz egy aprócska kisleány,

reméljük, karácsony lesz neki már ezután.

Sóhaja száll, nekünk ez kell, drága kis fenyőm,

ünnepeljünk, fent, együtt, a havas hegytetőn,

szeretetben, nyugalomban, örök békében,

énekünk szólaljon meg a zord szívekben!

Közeledik hát a várva várt karácsony,

betlehemi csillag fénylik majd a faágon,

falusi ház előtt megáll egy kicsi szán,

kacagva szalad ki a házból, a kisleány!

Eljött végre, mégsem álom volt, való ő,

szarvasa is igazi, oly magasra szökkenő,

érces hangja száll csak száll a sötét éjben,

tündöklik ruhája, a holdvilág fényében!

Valaki vagyok

Ács Nagy Éva

Valaki vagyok

Valaki, valamikor, járt már előttem,

valaki kitaposta, az utat nekem.

Valaki átélhette már -e gondokat,

most mindez, csupán, az én nyakamba szakadt.

Valaha jól megoldották a problémát,

sikerült feljebb tolni a létra fokát.

Valaki, valaha, tudom, hogy bennem élt,

valaki volt ő, elhozta nekem a fényt!

Valaki már ugyanúgy nyíltan szeretett,

valaki voltam, s valaki tán még leszek.

Valaki, leírta egyszer e sorokat,

valaki gondos volt, s rám hagyta a múltat!

Ábránd (Ihletadó:Vörösmarty Mihály. Ábránd)

Ács Nagy Éva

Ábránd

(Ihletadó:Vörösmarty Mihály.

Ábránd)

Képzelem megint, hogy mellettem fekszel,

hangtalanul kémleljük felettünk kéklő eget,

hangosan lüktetve, érzem szíved dobbanását,

hallom vágytól felszakadó sóhajod, tán értem.

Lennék én a fű, melyet érint az izmos tested,

az égen a felhő, mely magára vonta tekinteted,

és üde friss levegő, melyet csábosan belélegzel,

lennék örök harmatcsepp, könnyeid helyett, neked.

Képzelem ez mind igaz, hogy ez nem csak álom,

nem üres mellettem a zöld fű, s azúrkék az ég,

sóhajodra tovalibben ott fent, egy zord felleg,

heves szívdobbanásodra enyémmel felellek.

Szeretnék

Ács Nagy Éva

Szeretnék

Fénykép, magányosan az asztalon,

némán nézem, szinte hozzám már szól.

Pajkos, huncut mosoly ül arcodon,

nevettünk egykor, minden kis bajon.

Szemedben régi csillogás, ott van,

látom feltűnni ott a sarkában.

Hajad kócos, aludtál, még látszik,

vele a szél pajkosan mókázik.

Karom mozdulatlan, úgy ölelne,

bennem él a szenvedély rejtelme.

Ölelj át még egyszer, most úgy bújnék,

válladhoz megpihenni, simulnék.

De nincs más belőled, csak egy fénykép,

pedig mindent úgy, de úgy szeretnék!

Meghitt öregkor

Ács Nagy Éva

Meghitt öregkor

Arcunkra írva, ráncokba vegyülve az élet,

szemünk fénye, lángol, éli még a múlt szépséget,

tükör nem rejti el, elölünk, kik voltunk egykor,

boldogság, a szeretet, függvénye nem életkor!

Veled drága társam, jó barátom, jóban rosszban,

osztozva emlékek örömében, bánatában,

nekünk már ajándék itt minden megélt pillanat,

tegyünk most róla kedves, hogy csak széppé tegyük azt.

Sajgó szívünk dala felcsenget, hol vagy ifjúság,

lelkünk sóhaja morajlik, néha űzne a vágy,

de veled álomszép most ez a meghitt öregkor,

szemünkben izzó, lobogó vágy, heves mint egykor!

Mi látjuk kéklő íriszén ifjúi önmagunk,

test, lelkii fájdalmakkal, táncolva dacolunk,

éveink nem múlhatnak nyomtalanul csakúgy el,

szeretni mindig, ifjúként, aggastyánként is kell!

Láng fogságában (2007. Január 15. emlékére)

Ács Nagy Éva

Láng fogságában

(2007. Január 15. emlékére)

Januári fagyban, füstös köd száll,

lángra lobban a tűz, recsegve

ropogva égette fel a reményt.

Ereje megállíthatatlan volt,

nevetve temeti, perzseli fel az életet,

öröm táncot jár lángja a szélben,

egyre magasabbra csapva törtet,

egyre forróbb a levegő, izzóbb a láng,

mindent romba dönt, sír az óriásnak hitt

épület, könnyek csorognak a lángra,

álmok, vágyak romhalmazzá válva!

Mindig de meddig?

Ács Nagy Éva

Mindig de meddig?

Mindig- mindig, tudnám miért,

s vajon meddig, kérdem én,

meddig bírom némán, hallgatag,

meddig, hogy a szó valahol elakad!

Lezáratlan múlt

Ács Nagy Éva
Lezáratlan múlt

Egy pad a parkban, jelen a múlttal,
szerelmes sóhaj, egy név a fában,
kezed még kezemben, szám ajkadon,
szemünk ragyogott a boldogságtól.

Könnyek, hittük örökre kerülnek,
hogy létünk egymással egyesülhet
ifjúi álom volt, szép látomás,
hiába mondtuk, nem kell senki más!

Egy pad a parkban, egy név a szívben,
örökké él ott, nincs lemenőbben,
csókod mézédes íz, számban őrzöm,
még élek az elmémből nem törlöm.

De jó volna csak

Ács Nagy Éva

De jó volna csak

Kikapcsolnám, ha tehetném, az idő gombját,

megoldanám én, szívesen mindenki gondját.

Nem rohanna senki, fejvesztve a vesztébe,

boldogság honolna e világon itt végre.

De szívesen festenék, csak boldog életet,

adnék mindenkinek ki akar, szeretetet.

Látnék színes, ragyogó, boldogság arcokat,

nem zord, a sírástól, maszatos gyászolókat.

De építenék valahol, remény szigetet,

odavinni azokat, kiknek rég elveszett.

A fák között szaladna fürgén a sok gyerek,

lenne bőségesen mindig étel, egyenek.

Játszani kéne csak, amíg gyerek a gyerek,

megtanítanám, hogy újra azok legyenek,

felnőni ráérnek, nagyon ne siessenek,

játszanak, reményt el így sosem veszítsenek.

De szeretnék huzatot húzni a világra,

sötét oldalát átszínezni nap-sárgára.

De jó volna, ha egyszer megvilágosodna,

fekete színre többé senki nem gondolna.

Barát vagy ellenség

Ács Nagy Éva

Barát vagy ellenség

Ki nem ismer, elítél,

pedig nem tudja ki vagyok,

ítélkezni ismeretlenül,

nem túl jó dolog,

ismerj meg, ítészem,

nézz az életembe,

bátran állok elébe,

utána ha úgy van,

ítélkezz felettem,

légy az ellenségem,

vagy légy a barátom,

hogy mi leszek neked,

tőled függ, rád bízom.