Ács Nagy Éva
Fények felé, félúton.
Elveszett voltam én, remény nélküli árva,
szüntelen bolyongtam, de vágyam felhőkhöz szállna,
fel- fel, jó magasra, hol kezdődnek a fények,
kék égig, hol hangosan szól hozzám a lélek.
Hol szerelemről suttognak nekem a szelek,
s ez álomban ott már örökké boldog leszek,
s ez hiszem, hogy nem omlik össze mint kártyavár,
tudom, szívem ott a fák közt, nemhiába vár!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése