Ács Nagy Éva
Önkéntes magány
Elzárkóztam, mindent bezártam előlem,végleg,
szűk odúmban behúzódva, fél lélekkel, élek,
fények nem érnek ide, nincs zavaró zaj, csak csend,
elmémben úr a nyugodtság, de még sincs ott bent rend!
Szívem vágyódva álmodik, megöli a némaság,
mert szeretni valakit, várni, az nem balgaság,
visszatérjek? Merjek mindennek szemébe nézni,
csalódásokkal, fájdalmakkal, merjek még élni?
Merek, most már tudom, egyedül, nem az én sorsom,
szeretni kell, mert nem élhetek én egykén, zordon!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése