Ács Nagy Éva
Ősz végi ,csendes este, szirénként csábító félhomály,
szerenádozó szél, lágyan borzolja a lombkoronát,
gyöngéden, kicsit szeretve, búcsúzva, simogatja csak,
tudva azt, ébredve, pirkadatkor majd minden tönkre rak.
Ma még mézédes Adoniszi, titkos, csábos szerető,
holnaptól? Már bősz vad, marcona, hatalomra törtető,
süvítő szélben született, hurrikán erejű vihar,
ki önző mód gyilkolni jött, mert mindent magának akar.
Őrületes fagyot hozva messzi, kietlen tájról ránk,
romba dönti erejével, gondosan épített hazánk!
Jeges veszedelmet ont, hízelgő, nyálas ajkú csókja,
kővé válik minden szívdobbanás a kimondott bókra!
Élő nincs már e világon, csak érzéketlen múmia,
ez a világ nem létezik, már csak jégbe zárt kúria,
hiába küzdelem, fény ide nem hatolhat többé át,
a tél, az üvöltő viharokkal védi új otthonát!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése